2008. január 22.

Állandó kiállítás

2008. január 22-én nyílt meg a Terek, emberek, évezredek című új állandó kiállítás első szakasza, mely ízelítőt adott a város tízezer éves múltjából. Ezt megelőzően történt meg a XVIII. században emelt épület teljes körű rekonstrukciója Százhalombatta Város Önkormányzatának támogatásával. A korhű külsejű épület belül lifttel, klímaberendezéssel szolgálja a XXI. századi igényeket.

 

A kiállítás 2. szakaszának átadására 2009. december 4-én került sor a „Matrica" Múzeum első állandó kiállítása megnyitásának 22. évfordulóján.

A kiállítás a város tízezer éves múltjába enged betekintést. A tárlat a fennmaradt tárgyi emlékeken keresztül bepillantást nyújt a Százhalombatta területén végigkövethető tér- és környezetváltozásokba, azok okaiba és következményeibe. A kiállítás nem csupán arculatában egységes, hanem tematikájában is.

A kiállítás az idő és a tér tengelye mentén került kialakításra. Bemutatásra kerül az ember és környezetének kapcsolata, egymásra hatása a hatalmas érintetlen térben megjelenő első kisebb emberi közösségektől egészen a múlt századig, amikorra az ember törékennyé változtatta környezetét. Módszertani modell szemlélteti a régészettudomány különböző területeit.

Mindegyik időszak 3 különböző oldaláról kerül bemutatásra: a mindennapi élet, a túlvilági hiedelmek és szokások, valamint a településeken kívüli kapcsolatok oldaláról. A Múzeum kertjében a római kori MATRICA (ejtsd: Mátrika) katonai táborából és temetőiből előkerült kőemlékek láthatók.

A digitális műfaj barátai a kiállításban érintőképernyős programok segítségével szinte játszva kalandozhatnak a történelemben.

A kiállítás létrehozásának anyagi feltételeit Százhalombatta Város Önkormányzata és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Alfa programja biztosította.

Események
 
 
Keresés
A hónap műtárgya
Oltárkő
Oltárkő

Oltárkő


Százhalombatta-Polgári település   Kr. u. I-II. század
Mészkő • M: 38 cm Sz: 35 cm V: 24,5 cm • MM 89.17.1.

A táborfalu területén lakó római polgárok üdvéért (pro salute civeromanorum (Sic! vulgáris latin alak a civium Romanorum helyett) territorii Matricensium) állított töredékes oltárkő Matrica nevének említésével.

Hirdetés
 
Adatvédelmi nyilatkozat ©2010 Matrica Múzeum, Minden jog fenntartva! | 
Matrica Múzeum