2014. október 13.

Földindulás 1914

2015. január 5-ig látogatható a kiállítás!




A százhalombattai „Matrica” Múzeum az első világháború centenáriumára Földindulás címmel egy kiállítás–sorozattal készül, melynek keretében évről-évre mutatják be az adott év jellemzően magyar vonatkozású eseményeit.

A kiállítás célja, hogy a látogató eddigi ismereteit árnyalja, rámutasson olyan eseményekre, amelyekről csak érintőlegesen vagy egyáltalán nem tanulhattak az általános és középiskolában.

A sorozat első részének megnyitására Földindulás 1914 címmel 2014. október 13-án 17 órakor került sor. A kiállítást Horváth Lajos a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály szakreferense mutatta be és adta át a közönségnek.

A kiállítás megnyitóját a 29. honvéd gyalogezred hagyományőrzői is megtisztelték jelenlétükkel.

A kiállítás-sorozat első része bemutatja a háborúhoz vezető utat, Európa nagyhatalmi viszonyait, az Osztrák–Magyar Monarchia és a Magyar Királyság helyzetét, a szarajevói merényletet, annak előzményeit, következményeit, az ultimátumot, a hadüzenetet, az 1914. évi bevonulásokat és a hadi eseményeket.

Nagyméretű térképen jelenítik meg azon hadszíntereket, amelyen a Császári és Királyi Hadsereg és a Magyar Királyság katonái vettek részt.

Ezeken túl részletesen bemutatják az Osztrák–Magyar Monarchia és a Magyar Királyság hadseregét, sorozási rendszerét, egyenruháit, fegyvernemeit, kitüntetéseit, eredeti és másolt tárgyakkal, illetve esetenként a tárgy fotójával.

A kiállítás alapja a korszak médiája, azaz a látogató 1914-es újságokból is informálódhat a hazai és harctéri eseményekről.

A harcoló katonák mindennapjait egy hadi enteriőr idézi. Továbbá bemutatatásra kerül Horváth Lajos „játék-katona szakértő” makett gyűjtő, készítő ólomkatona gyűjteménye is.

A Földindulás 1914 kiállítás szakmai tanácsadója Irsay-Nagy Dénes katonai szakértő.

Irsay-Nagy Dénes a témához kapcsolódóan 2014. november 19-én, 17 órakor tudományos, ismereterjesztő előadást is tart a Múzeumban.

A kiállításon helyet kaptak a Múzeum, makettkészítési felhívására beérkezett pályaművek is. A pályázat eredményhirdetésére is a kiállítás megnyitóján került sor. A makettek elbírálására szintén Horváth Lajost, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály szakreferensét kérték fel, aki jelentős katonai makett referenciával rendelkezik.

Az általa kiválasztott díjnyertes makett készítői háromnapos szarajevói kiránduláson vesznek részt. A győztes mellett meghírdetésre került a közönségdíj szavazása, így a látogatók is dönthetnek a számukra kegjobban tetsző mekettről. A nyertesek 2015. tavaszán utazhatnak Szarajevóba jutalmul.

A „Matrica” Múzeum kiállítása november 23-ig látogatható.

 

Helyszín: „Matrica” Múzeum – Százhalombatta, Gesztenyés út 1-3.

www.matricamuzeum.hu, www.facebook.com/matricamuzeum



Sajtóanyag (Pdf. verzió)
Események
 
 
Keresés
A hónap műtárgya
Kettős sípot fújó zenész szobrocskája Százhalombattáról
Kettős sípot fújó zenész szobrocskája Százhalombattáról

Európa kora vaskori zenetörténetének fontos, különleges eleme a mintegy 8 cm magas kis bronzszobor.

Hírdetés
 
Adatvédelmi nyilatkozat ©2010 Matrica Múzeum, Minden jog fenntartva! | 
Matrica Múzeum