A „Matrica" Múzeum épülete a Múzeum fennállásának 20 éves évfordulójára Százhalombatta Város Önkormányzatának támogatásával megvalósított teljes körű

rekonstrukciónak köszönhetően a XVIII. századra visszavezethető múltjához méltó külsőt kapott, amely belül lifttel, klímaberendezéssel szolgálja a XXI. századi igényeket. 2008. január 22-én nyílt meg a
Terek, emberek, évezredek című új állandó kiállítás első szakasza, mely ízelítőt adott a város tízezer éves múltjából.
2009-ben folytatódott a kiállítás 2. szakaszának építése, amely Százhalombatta Város Önkormányzatának és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium Alfa programjának támogatásával valósult meg. 22 év után ezen a különleges napon megnyitott új állandó kiállítás a város tízezer éves múltját mutatja be az újkortörténetig. A tárlat a fennmaradt tárgyi emlékeken k
eresztül bepillantást nyújt a Százhalombatta területén végigkövethető tér- és környezetváltozásokba, azoknak az okaiba és következményeibe a kezdetektől. A kiállítás nem csupán arculatában egységes, de tematikájában is.
A kiállítás az idő és a tér tengelye mentén került kialakításra. Bemutatásra kerül az ember és környezetének kapcsolata, egymásra hatása a hatalmas érintetlen térben megjelenő első kisebb emberi közösségektől egészen a múlt századig, amikorra az ember tö
rékennyé változtatta környezetét. Az idők során, a város területén végbemenő változások jól mutatják az ember hatásának egyre nagyobb terjedését, befolyását, formáló erejét környezetére, és szinte mini kozmoszként tükrözik azt, ami az egész világon történt és történik.
A kiállítás a térszervezés három témája köré épül. A szakrális, a rituális élet emlékeit, az ún. profán, azaz a hétköznapi élet terét, az emberi, közösségi tereken (falvakon, városokon) kívüli tevékenységeket mutatja meg. A kiállításban valamint a Múzeum kertjében a különböző régészeti korok használati tárgyai, sírmellékletei vallanak életről, halálról, túlvilági hitről.