Program előzetes

2018. március 23.
ELŐADÁS A MÚZEUMBAN

A „Matrica” Múzeum és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Százhalombattai csoportja közös programsorozatot indít idén tavasszal. Az első előadásra „Meghatározhatatlan tapasztalás – Az Ismeretlen” címmel várják az érdeklődőket március 23-án, pénteken 18 órakor a „Matrica” Múzeumban.

A közös szervezésű programsorozat előadásai mind a jövővel kapcsolatosak. A többi között „Magyarország 2050-ben”, „Munkahelyek a XXI. században”, „A jövő pénze és a pénz jövője”, illetve „Ember vagy robot” címekkel találkozhatnak az érdeklődők. Az első előadás meghívott házigazdája Gyurkó István kvantumfizikus, biofizikus, gyógyszervegyész-mérnök, komplementer medicina tanácsadó lesz. A szakember véleménye szerint hiába próbáljuk egy másik embernek definiálni, hogy mi a szellem, Isten, „a leírás minden esetben saját elképzelésünk lesz, ami az elméből ered; mindamellett, hogy a körülöttünk lévő világot saját szűrőn, szemüvegen keresztül látni véljük.” A „Meghatározhatatlan tapasztalás – Az Ismeretlen” című előadáson megtudhatjuk, hogy elképzeléseink a bennünk kialakult, általunk megtapasztalt események sorozatából születnek-e? Gyurkó István szerint az egyszerű válaszok a szívből jönnek, az elme „bonyolítja túl, reagál”, ameddig eljut az intellektuális megértésig, de vajon a reagálás művészetét életünk során tanuljuk meg vagy észlelésünknek ez a természetes folyamata?

Gyurkó István a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyész- és Biomérnöki Karán, okleveles gyógyszer-vegyészmérnökként végzett 2014-ben. Részt vett a BME Természettudományi Kara és a SOTE közös képzésén, amellyel okleveles orvos fizikus diplomát szerzett 2016-ban. Három éven keresztül részt vett a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Nanokémiai Kutatócsoportjában. Szabadalmak beadásával és nemzetközi közlemények írásával is foglalkozott. Jelenleg információs medicinában személyre szabott tanácsadással és szakmai (kvantum, részecskefizikai és vegyészmérnöki) tanácsadóként dolgozik. Érdeklődési területe a test, lélek, elme környezettel (epigenetika), táplálékkal (nutrigenomika) való kapcsolatának pszicho-neuro-immunológiai (pszichoszomatika) és kvantumbiológiai, fizikai, kémiai hatásainak kutatása, a káosz és a Kozmikus Rend, a szinkronicitás, illetve testünk szinergikus működési folyamatainak tanulmányozása.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak Gyurkó István „Meghatározhatatlan tapasztalás – Az Ismeretlen” című előadására március 23-án, pénteken 18 órakor a „Matrica” Múzeumba. A program ingyenes, támogatói jegy a helyszínen vásárolható. ND

Események
 
 
Keresés
A hónap műtárgya
Kettős sípot fújó zenész szobrocskája Százhalombattáról
Kettős sípot fújó zenész szobrocskája Százhalombattáról

Európa kora vaskori zenetörténetének fontos, különleges eleme a mintegy 8 cm magas kis bronzszobor.

Hírdetés
 
Adatvédelmi nyilatkozat ©2010 Matrica Múzeum, Minden jog fenntartva! | 
Matrica Múzeum