2009. december 4.

ISMÉT NYIT A MÚZEUM

„Terek, emberek, évezredek"

A 22 éves „Matrica" Múzeum új állandó kiállításának ünnepélyes megnyitója


A gyönyörűen felújított műemlék jellegű épületben a település római kori nevét viselő 22 éves „Matrica" Múzeum (ejtsd: mátrika) 2009. december 4-én 16.30 órakor nyitja meg újra kapuit a látogatók előtt.

A Terek, emberek, évezredek című új állandó kiállítás ünnepélyes megnyitójára kerül sor. Különleges évforduló az apropója a megnyitónak, hisz a Múzeum 1987-ben, 22 évvel ezelőtt ugyanezen a napon és órában nyílt meg a nagyközönség előtt első állandó kiállításával. A hajdani Bíró Pál kúriájából a Városi Tanács 1985-86-ban költözött el új helyre, és akkor megkezdődhetett a régi szárny múzeumépületté történő átalakítása. A kis helytörténeti gyűjteményből kinőtt, mára európai hírű városi múzeumban a tudományos kutatás mellett komoly közművelődési és múzeumpedagógiai munka folyik. A megnyitón ünnepélyes köszöntőt mond Vezér Mihály, Százhalombatta Város polgármestere, visszaemlékezést tart Dr. Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum Főigazgatója, aki 22 évvel ezelőtt nyitotta meg az állandó kiállítást és maga is ásott Százhalombattán a 60-as években a Téglagyár feletti bronzkori lelőhelyen. A kiállítást megnyitja Dr. Vigh Annamária, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közgyűjteményi Főosztály főosztályvezetője.

Az ünnepélyes megnyitó során kerül átadásra a PRO URBE Százhalombatta Díj Mitták Ferenc részére. A díjat Vezér Mihály polgármester adja át.

A „Matrica" Múzeum épülete a Múzeum fennállásának 20 éves évfordulójára Százhalombatta Város Önkormányzatának támogatásával megvalósított teljes körű rekonstrukciónak köszönhetően a XVIII. századra visszavezethető múltjához méltó külsőt kapott, amely belül lifttel, klímaberendezéssel szolgálja a XXI. századi igényeket. 2008. január 22-én nyílt meg a Terek, emberek, évezredek című új állandó kiállítás első szakasza, mely ízelítőt adott a város tízezer éves múltjából. 2009 áprilisától folytatódott a kiállítás második szakaszának építése.

A kiállítás megvalósítása Százhalombatta Város Önkormányzatának és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium Alfa programjának támogatásával jött létre. 22 év után ezen a különleges napon a Terek, emberek, évezredek című új állandó kiállítás megnyitásával a Múzeumban a város tízezer éves múltját mutatja be az újkortörténetig.
A kiállítás a fennmaradt tárgyi emlékeken keresztül bepillantást nyújt a Százhalombatta területén végigkövethető tér- és környezetváltozásokba, azok okaiba, következményeibe a kezdetektől. A kiállítás nem csupán arculatában egységes, hanem tematikájában is.
A kiállítás az idő és a tér tengelye mentén került kialakításra. Bemutatásra kerül az ember és környezetének kapcsolata, egymásra hatása a hatalmas érintetlen térben megjelenő első kisebb emberi közösségektől egészen a múlt századig, amikorra az ember törékennyé változtatta környezetét. Az idők során, a város területén végbemenő változások jól mutatják az ember hatásának egyre nagyobb terjedését, befolyását, formáló erejét környezetére, és szinte mini kozmoszként tükrözik azt, ami az egész világon történt és történik. A kiállítás a térszervezés három témája köré épül. A szakrális, a rituális élet emlékeit, az ún. profán, azaz a hétköznapi élet terét, az emberi, közösségi tereken (falvakon, városokon) kívüli tevékenységeket mutatja meg.

A kiállításban valamint a Múzeum kertjében a különböző régészeti korok használati tárgyai, sírmellékletei vallanak életről, halálról, túlvilági hitről. 22 év után hagyományos enteriőrök helyett újfajta, eredeti stílusú függőtárlókban kerülnek bemutatásra a leletek. A Múzeum arculatát követő, színvilágában is esztétikus kiállítás különleges élményt nyújt a látogatók számára. A múzeumpedagógiai szempontok figyelembevételével a gyerekek számára is értelmezhető és élvezhető kiállítás segít megérteni Százhalombatta gazdag történelmi múltját.

A „Matrica" Múzeum a százhalombattai Önkormányzat fenntartásában működik. Munkáját a „Százhalom" Alapítvány, a Banner Alapítvány és a „Matrica" Múzeum Baráti Köre támogatja. A Múzeum elnyerte az „Év múzeuma 1997" kitüntető címet, a város pedig 1999-ben a „Múzeumpártoló Önkormányzat" kitüntetést. 2004-ben Pest Megye Önkormányzata „Pest Megyéért Emlékérmet" adományozott a „Matrica" Múzeum kollektívája részére.

Az állandó kiállítás mellett időszaki kiállítások, előadások, előadóestek, koncertek, múzeumpedagógiai órák és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket.

A „Matrica" Múzeum ismét egész évben várja látogatóit hétfő kivételével naponta 10-17 óráig. Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak a megnyitóra!

Meghívó (pdf verzió)



Dobos Ágnes

Események
 
 
Keresés
A hónap műtárgya
Kettős sípot fújó zenész szobrocskája Százhalombattáról
Kettős sípot fújó zenész szobrocskája Százhalombattáról

Európa kora vaskori zenetörténetének fontos, különleges eleme a mintegy 8 cm magas kis bronzszobor.

Hírdetés
 
Adatvédelmi nyilatkozat ©2010 Matrica Múzeum, Minden jog fenntartva! | 
Matrica Múzeum