CSALÁDI NAP - KUTASSUNK EGYÜTT!

(2008. július 20.)

Régészeti Nap! Kutassunk együtt!
Július 20-án (vasárnap) Családi Nap a százhalombattai Régészeti Parkban

Őskori kalandozásra várják ismét a történelmet, régészetet, kedvelőket a százhalombattai Régészeti Parkban. A különleges őskori környezetben bepillantást nyerhetnek a XII. Családi Napok rendezvénysorozat harmadik rendezvényén a régészet tudományába. Július 20-án 10-17 óráig a szervezők a témához kapcsolódó programokat kínálnak. 10 órakor a Régészeti Park felfedezésére indulhatnak azok, akik a park történetére kíváncsiak. 11-12. 30 óra és 13 – 15 óra között Fűköh Dániel régész vezetésével megismerkedhetnek az ásatás különböző folyamataival. A „Látványásatás” bemutatása során maga a régész vezeti be a látogatót a múltat rejtő világ felfedezésének rejtelmeibe. Sok mindent megtudhatnak a feltárás előkészületeiről, megismerhetik az eszközöket és ki is, próbálhatják. 11-12. 30 óráig a családok „Játékásatáson” vehetnek részt, ahol maguk is feltárhatják az elrejtett tárgyakat. 12. 30 – 13 óráig az ételkóstolón a régész kedvenc ételét a bográcsgulyást kínálják, és akik a különleges őskori ízekre vágynak azok nemcsak megnézhetik, hogy hogyan készül a rekonstruált bronzkori kemencében az őskori lepény, hanem meg is kóstolhatják. Az ételkóstoló után „ A kóró és a kismadár” című interaktív mesejátékot élvezhetik a Térszínház művészeinek előadásában. 14 órától a „Kis régészek műhelyében” kicsik és nagyok kipróbálhatják a leletek tisztítását, ragasztását és leltározását. Közben játékos térképes lelőhely – kereső segítségével megismerhetik az igazi lelőhelyek helyszíneit. Régészeti fejtörő segítségével többet is megtudhatnak erről a hétköznapi ember számára misztikusnak tűnő izgalmas tudományágról. Az egész nap látogatható tablókiállítás ízelítőt ad a régészetről és a régész munkájáról. 11 órától látogatható a feltárt 2700 éves halomsír, ahol megismerhető a vaskori ember temetkezési szertartása. A következő Családi Napon augusztus 17-én a régészeti növénytan lesz a témája a napnak, ahol „Ha a növények mesélni tudnának…Évezredes titkokat tudunk meg Százhalombattán. Szeptemberben, a Régészeti Parkban folyó textilkísérletekkel, a viselettörténettel ismerkedhet a látogató. Igazi kaland várja azokat, akik az őskori időutazás utasai lesznek a többi Családi Napon is, ahol a régészet, a régészeti növénytan, a textilkísérletek és a viselettörténet területeivel ismerkedhetnek meg.

A szervezők minden érdeklődőt sok szeretettel várnak!

Meghívó (pdf verzió)


Legközelebbi rendezvény a Régészeti Parkban:
Szabadtéri Színházi Esték záró rendezvénye: Július 26. 21 óra - NAGYIDAI CIGÁNYOK
Experidance Tánckara a Legrand Zrt. Támogatásával bemutatja Román Sándor koreográfiáját

Bővebb információ: 06 30 9966 045, 06 23 354 591
E-mail: agnesdobos@matricamuzeum.hu
T: 06- 23-350-537

Események
 
 
Keresés
A hónap műtárgya
Kettős sípot fújó zenész szobrocskája Százhalombattáról
Kettős sípot fújó zenész szobrocskája Százhalombattáról

Európa kora vaskori zenetörténetének fontos, különleges eleme a mintegy 8 cm magas kis bronzszobor.

Hírdetés
 
Adatvédelmi nyilatkozat ©2010 Matrica Múzeum, Minden jog fenntartva! | 
Matrica Múzeum