Kutatók éjszakája a Régészeti Parkban

(2011. szeptember 23.)

18-21 óráig

Mottó: „Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi.” (Einstein)
 
Szeptember 23-án érdekes kísérletekkel, hihetetlen programokkal várják az érdeklődőket a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő legnagyobb tudományos ismeretterjesztő fesztiválon! Az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló egész napos fesztivál célja a tudomány, a tudományos eredmények és a kutatói életpálya népszerűsítése közérthetően.
 
A Tempus Közalapítvány egyre bővülő partnerséggel együttműködve szervezi ezt a tudományos és egyben szórakoztató fesztivált. A Régészeti Parkban ezen a különleges éjszakán a Múzeum munkatársai segítségével bepillantást nyerhet a látogató a kutatók titokzatos világába. A régész, a biológus és a régészeti talaj-mikromorfológus kutatási területeivel ismerkedhet az, aki ellátogat Százhalombattára. Az idén másodszor csatlakozik a park az országos rendezvénysorozathoz. A Park hazai és nemzetközi szinten számos szakmai sikereket ért el és szerzett kiváló elismeréseket. A kísérleti régészet terén Magyarországon elsőként, de nemzetközi szinten is komoly szakmai eredményeket mondhat magáénak. A kutatások eredményeit rendezvényei, programjai kapcsán közvetíti a látogatók nyelvére lefordítva. A múzeumpedagógia segítségével élményszerű és a tanulást elősegítő interaktív programok segítik a látogatókat elkalauzolni az őskor világába. A kutatók éjszakáján a Múzeum kutatói teszik mindezt, így 18- 21 óráig a tudományé a főszerep, ahol a látogató átélheti a régészet rejtélyes világát. „Életre keltett őskor” – A parkban sétálhatnak a régésszel és ismerkedhetnek a bronzkori és vaskori faluval, a kísérleti régészettel és  környezetrekonstrukcióval. A „Mikroszkóp alatt a világ” – Ahol a növények pollenvadászatára indulhatnak pollencsapdával. A biológustól megtudhatják, hogy mi is az a pollencsapda, és hogyan működik. „Régészeti talaj- mikromorfológia”különleges tudományággal – a talaj-mikromorfológus segítségével fény derül arra, hogy mi is az a vékonycsiszolat és mi látható benne a mikroszkóp alatt?  Többet megtudhatnak milyen jelentősége van a talajtani kutatásoknak a Régészeti Parkban. A parkban megrendezett „Föld és Levegő csodái” című kiállítás is a kutatói életpálya és a kutatás népszerűsítését szolgálja. A kiállítás a palinológia (pollenvizsgálat) és a régészeti talaj-mikromorfológia témaköreit dolgozza fel és mutatja be a nagyközönség számára is érthető formában. A tavalyi évben is nagy sikerrel vettek részt az alkalmi kutatóknak felcsapott gyermek és felnőtt látogatók. A szervezők az idén is sok szeretettel várnak kicsiket és nagyokat ezen az estén is a kutatók titokzatos világát bemutató utazásra!



 Részletes program

Dobos Ágnes

Helyszín: 2440, Százhalombatta, Poroszlai Ildikó u. 1.

Információ: T: 06 30 9966 045
      www.kutatokejszakaja.hu
      http://www.facebook.com/kutatokejszakaja 
 

Események
 
 
Keresés
A hónap műtárgya
Sírvédő oroszlán
Sírvédő oroszlán

A római temetők gyakori eleme. Sírt védő funkciója volt.

Hirdetés
 
Adatvédelmi nyilatkozat ©2010 Matrica Múzeum, Minden jog fenntartva! | 
Matrica Múzeum